Az egyik legjelentősebb népi iparművészeti elismerést, a Gránátalma-díjat vehette át a félegyházi Bene Ágostonné Ircsi a legutóbbi Országos Népművészeti Kiállításon. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott díjjal a Kárpát-medence legjobb kézműves alkotóinak sorába került kosárfonó népi iparművészt bankfalui otthonában kerestük fel, hogy műhelyében megismerkedjünk egy már-már feledésbe merült szakma egyik utolsó képviselőjével és az ő értékmentő tevékenységével.
– Mi a válasz, ha a foglalkozását firtatják?
– Szálasanyagfonó vagyok, kosárfonó és fonottbútor készítő, valamint szakoktató. Mindenféle növényi szálasanyagot fonok, legyen az szalma, csuhé, gyékény, sás, káka, de fő tevékenységem a díszüvegfonás, amiért a népi iparművész címet megkaptam. Bár mind közül ez a legnehezebb, egyben a legkedvesebb is számomra.
– Kitől tanulta ezt a mesterséget?
– 2001-ben a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület nyári táborába jelentkeztem Tiszaalpárra, ahol Kanalas János oktatta a kosárfonást. Mivel nagyon sokan voltunk a táborban, elhívta segítségül Kálmán Jánosné Éva nénit, Tiszaalpár egyszem díszüvegfonóját. Egy hét alatt egy üveget fontam meg, ami bevallom: nem nagyon hozott lázba. Miután azonban 2005-ben kosárfonó és fonottbútor készítésből levizsgáztam, megszereztem a játszóházi vizsgát is, és szakoktatónak tanultam, a szakdolgozati téma kiválasztásakor eszembe jutott Éva néni, és az ő különleges szakmája. Úgy döntöttem, hogy ezt a témát dolgozom fel. Mivel ő elsősorban gyakorlati szakember, azt mondta nekem: „viszlek lányom magammal, én mutatom, Te pedig leírod”. Így történt. Mentünk vesszőt szedni, vittük a kévét, lehántottuk a vesszőt, megszárítottuk... Közben megtudtam hogyan kell kiválogatni, előkészíteni az alapanyagot, és persze fonni. Mindent dokumentáltam. S mire megírtam a szakdolgozatot, megtanultam ezt a csodálatos mesterséget, Éva néni pedig anyai jó barátném lett.
Persze az sem mellékes, hogy eközben Bene Ircsinek sikerült megőriznie az utókor számára az addig csak szájról szájra terjedő, több nemzedéknyi tudást. Kedvünkért rögtönzött bemutatón szemlélteti, amint a főzött amerikai füzet hosszában szárazon háromfelé hasítja az e célra seprűnyélből készített szerszámmal, majd benedvesíti és gyalulni kezdi. Fokozatosan vékonyítja el, egyetlen szálat négyszer-ötször is áthúz a gyalun. Csak miután elegendő alapanyag összegyűlt, akkor lát hozzá a fonásnak. „Elég macerás ez a munka.” – nyugtázza csodálkozásomat látva.
A kíváncsi tekintet terhe alatt nehezen megy a koncentráció. Mert bizony az erdélyi gyékénylepelről leszámolt motívum nagy összpontosítást igényel. Egyetlen üveget 20-22 órába telik elkészíteni. Nem beszélve az alapanyag és a minták begyűjtéséről. Ez utóbbi különösen nehéz ügy – ahogy Bene Ircsi fogalmaz. De ő nagy odaadással, kitartóan kutatja például a múlt század derekán Tiszaalpáron alkotó népi iparművész, Horti József mintáit, amelyek a szövetkezeti rendszerben – mások késztermékeivel együtt – dokumentálás és katalogizálás nélkül szóródtak szét a világban. Így aztán sajnos jelentős részük ki is került az értő utókor látóköréből.
– Magányos tevékenységnek tűnik. Milyen személyiséget kíván ez a hivatás?
– Olyat, mint az enyém: elvonulóst, zárkózottat. Nagy koncentrációra van szükség a tervezési folyamat során és alkotás közben is. Én ilyenkor énekelgetek.
Bene Ircsi – így mondja – gyerekkora óta „állandó alkotásban van”. Eredeti foglalkozása keramikus porcelánfestő, gyermekei születése után azonban rátalált a játszóházi munkára, és tanulni kezdett a népi mesterségek és művészetek iskolájában.
Azóta számos díjjal ismerték el munkáját, és zsűrizett termékeinek fotóalbuma is időről időre egyre gazdagodott. Nem beszélve az ismerősök, barátok, családtagok lelkesítő biztatásáról, akik számolatlanul hordják ajándékba Ircsinek a padlásokon, vásárokon, kamrákban lelt különleges üvegeket, mert tudják: kezei között új életre kelnek, „lélek” költözik beléjük.
Bene Ircsi szerint országszerte ha 50 kosárfonó tevékenykedik manapság, díszüvegfonóról meg – sajátmagát is számolva – háromról van tudomása.
– Nincs is ezen mit csodálkozni – teszi hozzá, - hiszen ez a tevékenység abszolút gazdaságtalan manapság, a minőséget mennyiségre felváltó világban. Ezek az üvegek 20-25 év használatra készülnek, nem tiszavirág életre. Erre most keveseknek van igénye. Nem baj – legyint, szemében azzal a csöndes, szerény bizonyossággal, amit az alkotás értelmébe vetett hit érlelt. – Majd rájövünk egyszer, hogy nem jó, ahogy van...
Mi mást kívánhatnék: így legyen!
Tóth Timea
forrás: felegyhazikozlony.eu Félegyházi Közlöny Kiskun TV
2016. március 14.
+36 30 645-0075
